Meat Blog

Hagymalekvár

2015. december 15. - mb_vzo



 

A hagymalekvár eredendően egy francia találmány, de ettől függetlenül a világ szinte minden konyhájában használják köretként vagy feltétként.
A saját verzióm kicsit eltér a tradicionális hagymalekvár receptektől amiben balzsamecet, vörösbor és némi kakukkfű is szerepel de nekem valahogy jobban passzol az ízvilága a burgerekhez amikhez leginkább használom. Persze kiváló sült húsokhoz, kacsához, vadhoz is. Vagy csak simán pirítósra kenve.

Meat Blog féle Hagymalekvár

  • 10dkg vaj
  • 1 kg vöröshagyma (vagy vörös és lila vegyesen)
  • 1 ek. cukor
  • bors
  • 0,3 liter marhahús alaplé

A hagymákat vékony cikkekre vágjuk, közbe a vajat felolvasztjuk. A már olvadt vajon megdinszteljük kicsit a hagymát, közbe sózzuk-borsozzuk. A só segít abban is, hogy nehezebben égjen oda a hagyma de érdemes azért figyelni, kevergetni. Úgy 6-8 perc után hozzáadjuk a cukrot, elkeverjük a hagymával és fedő nélkül hagyjuk kicsit karamellizálódni, de ügyeljünk arra, hogy ne égjen le. Ezután jöhet az alaplé (csak, hogy éppen ellepje), és lassú tűzön rotyogtatjuk amíg kellemesen krémes, lekvárszerű állagon nem kapunk.
Arra azért figyeljünk, hogy ne legyen teljesen püré szerű. Főzés közben kóstoljuk és ízlés szerint ízesítsük még. Aki szereti megbolondíthatja cayenne borssal, vagy ahogy nemrég próbáltam kis Sriracha chili szósszal. Mindenhogy szuper finom!

hagymalekvar.jpg

hagymalekvar-3.jpghagymalekvar-4.jpg

Ha nem szeretnétek lemaradni az újdonságokról, kövessétek a Meat Blog Facebook oldalát!

A bejegyzés trackback címe:

https://meat.blog.hu/api/trackback/id/tr978139884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Umbulda 2015.12.16. 09:55:18

vörösbor és balzsamecet is sokat dob rajta ;)

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2015.12.16. 10:24:20

Régóta szeretnék ilyet készíteni, és ezzel kapcsolatban lenne pár kérdésem. Az elkészített lekvár meddig tartható el? Ha eltartható, az eltevés után ugyanúgy lehet eljárni, mint más lekvárok esetén (pl. betesszük üvegbe még melegen, és öt percig felfordítjuk, aztán lassan hagyjuk kihűlni), vagy másként? Előre is köszi a választ!

mb_vzo · www.facebook.com/meatblog 2015.12.16. 16:16:10

Bevallom én eddig nem raktam el belőle, nálam legtöbbször 1-2 nap alatt elfogy. De elméletileg semmi akadálya, ahogy írtad is, a csírátlanított üveget megtöltöd a még meleg lekvárral, a tetejére állítod és mehet a dunsztba. Remélem Neked is ízleni fog ha elkészíted! :)
süti beállítások módosítása